Téli Átigazolási Idény: Anglia – West Ham United & Wolverhampton

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2022 január 25.

És itt is vagyunk, elérkeztünk a végére. Az angol átigazolási sorozatunknak ez lesz az utolsó része, ezt követően az olasz transzferekkel fogunk foglalkozni. A West Ham United és a Wolverhampton Wanderers csapatai maradtak, vágjunk bele!

West Ham United

Bármilyen furcsa, a West Hamből lassan élcsapat válik. Meg is érdemlik, nagyon jól teljesítenek, David Moyes újra úgy villog, mint anno fénykorában. A játékosoktól se vegyük el az érdemet, ők is sokat tettek azért, hogy a kalapácsosok ennyire feljavuljanak. Fejlődni viszont mindig van hova…

Érkezők

Egy sor játékossal szóbahozták David Moyes együttesét, ám ezek többsége inkább valóban csak pletyka, nem valószínű, hogy lesz belőlük valami. Egy-kettőből lehet, ilyen például Jesse Lingard megszerzése, aki tavaly már szép emlékeket gyűjtött a csapatnál, őt most is visszavárják, sőt már a nyáron szerették volna leigazolni, de akkor még Ole Gunnar Solskjaer ragaszkodott hozzá. A norvég nem igazán játszatta, majd Rangnick sem, szóval szabad az út a válogatott szélsőnek.

Michail Antonionak is szeretnének egy vetélytársat, és Dominic Calvert-Lewint nézték ki erre a szerepre. Az Everton támadója tavaly a csapata vezére volt, idén viszont még nem nagyon lépett pályára egy sérülés miatt. Ettől függetlenül a kékek megkérik az árát, majd 70 millió eurót akarnak, azt meg a West Ham nem biztos, hogy meg tudja fizetni.

A WHU is beszállt a Fabio Carvalhoért vívott csatába. A portugál gyökerekkel rendelkező angol utánpótlás-válogatott játékosért fél Anglia sorban áll, az idén a másodosztályban berobbanó fiút a Liverpool szeretné a leginkább, a döntés minden bizonnyal Carvalho kezében van, a Fulham rá fog bólintani az ajánlatokra.

Szintén egy népszerű fiatalt akar magának David Moyes, akiről már korábban mi is írtunk. Ő is a másodosztályban játszik, Keane Lewis-Potter jelenleg a Hull City spílere, és egész kis hadsereg áll sorba a kegyeiért: Southampton, Leicester, Brentford, Tottenham, Leeds és a West Ham United.

Végül a legfrissebb pletykáról is essen szó, ami nem feltétlenül pletyka: Az ősz folyamán szűkén voltak védőkkel a csapatnál, Angelo Ogbonna hosszú időre kiesett, ezért őt feltétlenül pótolni kell. Mai információ, hogy megállapodott egymással a Marseille és a West Ham, a horvát Duje Caleta-Car fog érkezni.

Távozók

Bár egy ideig Issa Diopot emlegették, mint lehetséges távozó, mára ezek a hangok elhalkultak. A West Ham nem fogja könnyen áruba bocsátani egyik védőjét sem, még akkor sem, ha Caleta-Car valóban érkezik. Így talán kijelenthető, hogy komolyabb távozója a télen nem lesz a West Hamnek.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Wolverhampton

Nuno Espirito Santot a nyáron Bruno Lage váltotta, azaz ismét egy luzitán mester ült le a kispadra. Nehezen lendültek bele a farkasok, az elején sok pontot buktak, viszont az utóbbi időben magukra találtak. Emiatt lehet, hogy nem lesz komolyabb játékosmozgás náluk, és ha igen, akkor is a távozókról beszélhetünk majd.

Érkezők

Bruno Lage együttese eddig két transzfert jelentett be. Három és félmillió euró fejében megszerezték Chiquinhot, aki egy 21 esztendős balszélső, és a portugál Estoril együttesétől vásárolták. A másik játékos a japán Hayao Kawabe, akit a fiókcsapatuktól, a Grasshopperstől igazoltak le, viszont tavasszal még ott fog játszani a 26 éves középpályás. Nem egyedi eset ez, hiszen Bolla Bendegúz is a svájciaknál játszik, őt nyáron vásárolta meg a Wolves.

A korábbi cikkünkben már megemlítettük, hogy Adama Traoré nagyon közel áll a Tottenhamhez. Viszont a farkasok figyelmét meg Steven Bergwijn keltette fel, a holland szélső, aki mostanság elég kevés lehetőséget kap Contétól. Előfordulhat, hogy ebből egy csereüzlet lesz, és Bergwijn végül a Wolvesnál köt ki.

Az utolsó érkező is egy középpályás lehet – egyelőre úgy tűnik, hogy a Wolverhampton annyira nem veti bele magát az átigazolási hajrába. Azt mindannyian tudják Angliában, hogy Donny van de Beek elvágyódik Manchesterből. A holland pedig akár a Wolves mezét is magára húzhatja tavasszal. Előfordulhat egy kölcsön, de a Wolvesnál végleges megoldást keresnek.

Távozók

Már ezt a hírt is mondtuk egy korábbi cikkünkben, miszerint Rayat Ait-Nouri több nagycsapat látókörébe került be. A francia baloldali játékos az átigazolási piac egyik legkapósabb játékosa lett, de nem feltétlenül akar most télen távozni. A PSG mellett a Manchester City érdeklődik, a Wolvesnak viszont nem érdeke megválni tőle.

A másik játékos pedig Adama Traoré lehet, akit erőteljesen csábít a Tottenham, és a klubok álláspontja is egyre közeledik. Nem lennénk meglepődve azon, ha egy-két napon belül bejelentenék a kiváló fizikai adottságokkal megáldott szléső érkezését.

Ez lett volna az angol átigazolási pletykák-rovatunk utolsó része, hamarosan érkezünk majd az olasz csapatokkal, akiket a spanyolok, majd a németek követnek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső