Téli Átigazolási Idény: Olaszország – IV. Rész

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2022 január 26.

Már majdnem végeztünk, pár kis-, és középcsapat maradt hátra: Nem esett még szó a Spezia – Torino – Udinese – Venezia – Verona ötösről. Velük folytatjuk, és egyben fejezzük is be. Holnap a spanyol pletykákra összpontosítunk, pénteken meg a németek kerülnek terítékre.

Spezia

Nem számítok hosszú cikkre, az olaszok nem voltak annyira aktívak a piacon, mint az angolok. Illetve az itteni újságírók sem pletykálgattak jobbra-balra. A Spezia például senkit nem igazolt. Nincs egyetlen hír sem Thiago Motta együttesével kapcsolatban. Nincsenek annyira eleresztve anyagilag, így érthető ez a döntés, ám nem állnak olyan jól a bajnokságban, legalább egy-két kölcsönjátékosot megszerezhettek volna.

Egyelőre azonban semmi, nulla hír. Nem is húzom az időt, menjünk tovább!

Torino

Ivan Juric jött, látott és egyelőre győzött. A horvát mester rendbe tette az együttest, akik a nyáron egyébként magukhoz képest nagyon aktívak voltak a piacon. A Belotti – Zaza páros már a múlté, új sztárjai vannak a bikáknak, az eredmények pedig szépen jönnek. Idén nemhogy nem kell tartaniuk a kieséstől, de egy remek tavasszal még merészebb álmaik lehetnek. Elég csak ránézni a tabellára…

Mivel a csapat egyben van, így sok módosításra nem is számítottunk. Egyetlen játékost vettek kölcsön, ő Mohamed Fares, aki alapjáraton a Lazio futballistája, a tavaszt viszont Torinóban tölti.

Hárman távoztak kölcsönbe: Tomás Rincón (Sampdoria), Christian Celesia (Paganese) és Samuele Lovaglio (Nuovo Florida).

Pletykákból is akad egy-kettő. Konkrétan kettő: Lorenzo Insigne után a Toronto FC újabb olasz játékosra vetette ki a hálóját, Andrea Belottira, míg Juric a Hajduk Split koszovói szélsőjét, Emir Sahitit szeretné a csapatába. Még van pár napjuk ezeket meglépni…

Udinese

Párszor már írtam arról a tényről, hogy az Udinese menet közben sofőrt cserélt. Luca Gotti a gyenge eredményei miatt távozott, segítője, Gabriele Cioffi vette át a gyeplőt, és egyelőre jobban megy neki, mint korábbi főnökének. Meg is maradhat a csapat élén az edző, ha így folytatja.

Az udineiek leginkább a védelmüket erősítették a tél folyamán, két játékost is igazoltak. Filip Benkovicot ingyen szerezték meg a Leicestertől, míg Pablo Mari, az Arsenal 28 éves játékosa kölcsönben érkezett. Antonio Santurro a harmadik igazolásuk, a 29 esztendős kapusnak nem volt klubja, így érte sem kellett fizetni.

Távozók nem nagyon vannak. Vagyis vannak, de ők az első csapatban nem igazán szerepeltek: Samir (Watford), Lukasz Teodorczyk és Sebastien De Maio (Vicenza), valamint elküldték Fernando Forestierit.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Venezia

Az ifjú Zanetti kalandjai folytatódnak a Venezia élén. A mindössze 39 esztendős szakvezető egyelőre nem szerepel rosszul a Serie A-ban, bár csak egy hajszál választja el őket a kiesőhelyektől. A cél a bentmaradás, és ennek tükrében a Venezia igyekezett is megerősíteni a keretét.

Már ugyan 35 éves, de Nani neve még mindig jól cseng a futballszurkolók között. A portugál szélső Orlandoból igazol Olaszországba, és remélik a csapatnál, hogy gólokkal és gólpasszokkal veszi ki a részét a bennmaradásért vívott harcban. Szintén nem mai gyerek Sergio Romero, a MU egykori kapusa, aki csapat nélkül volt az idény kezdete óta.

A Venezia még két játáékost igazolt: Michael Cuisance-ért négymillió eurót fizettek, míg Maximilian Ullmannért semmit, ő a Rapid Wientől kölcsönben érkezett. Előbbi középső középpályás, utóbbi balbekk.

Van egy-két távozó, ők inkább olasz alsóbb ligákba mentek kölcsönbe vagy végleg, Pasquale Mazzocchi az, aki a tavaszt is a Serie A-ban tölti.

Verona

Rögtön a szezon elején a Verona kezdte meg az edzőváltások sorát. Az addig sikert el nem érő Eusebio Di Francescot Igor Tudor, Andrea Pirlo egykori segítője váltotta. A csapat azóta nem szerepel rosszul, bár nem is ez a legjobb idényük.

Sok változtatás nem volt, lássuk, kik jöttek, és kik mentek!

Ingyen csatlakozott az együtteshez a Bayer Leverkusen görög védője, Panagiotis Retsos, valamint kölcsönben az együttesnél folytatja Fabio Depaoli.

A távozók között pedig két belső védő nevét fedezhetjük fel: Giangiacomo Magnani a Sampdoriához ment kölcsönbe, míg Mert Cetint, a 25 éves török hátvédet a Kayserispor vette kölcsön.

Tudor lehetséges átigazolási terveivel nincs tele a sajtó. Vagy nagyon jól őrzik a titkaikat, vagy egyszerűen nem szándékoznak többet igazolni.

Végeztünk az olaszokkal is, ahogy említettem, holnap következnek a spanyolok, végül pedig a németek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső