Brentford – Manchester United: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2022 január 17.
Brentford
Teljesítmény:
V V N N V
  • Brentford Stadium
  • Január 19. 21:00
Nézd élőben itt:
20BET
Manchester United
Teljesítmény:
D N V N D
Brentford
Mindkét fél szerez gólt: Igen1.81
Manchester United
Élő fogadás:
Igen
Fizet

És elérkeztünk a mai tippek között az utolsó angol meccshez. A Brentford – Manchester United találkozó után még egy spanyol, valamint egy francia meccsünk lesz, aztán kezdünk készülni a holnapi napra, akkor is nyolc mérkőzéssel várunk majd benneteket.

Thomas Frank együttese most először csap össze tétmeccsen a Manchester Uniteddel, eddig össz-vissz egy barátságos meccset játszottak a szezon elején. Ebből ki is találhattátok, hogy ez is egy olyan meccs, amit korábban halasztottak el. Így van, a 17. fordulót pótolják most a srácok.

A fogadóirodák oddsaiból az derül ki, amit a múltkor mi is említettünk már: Hogy a Manchester United nincs csúcsformában. A bukik 1.70 körül mérik a vörös ördögök győzelmét, ami nagy szó, tekintve, hogy egy abszolút újonc otthonába látogat a tavalyi ezüstérmes… De tavaly óta mennyi minden megváltozott, te jó ég…

A hétvége egyikük számára sem alakult jól, Frankék Liverpoolban, Rangnickék Birminghamben botlottak.

Brentford

Csodájára jártak a csapatnak a szezon legelején. Emlékszem, mekkora szó volt, hogy életük első Premier League mérkőzésén 2-0-s sikert arattak az Arsenal ellen. Aztán a jó forma tovább folytatódott, és azt hittük, megvan az idei Leeds United. De igazából idén nincs Leeds United, csak három csapat, akik majd a kiesés ellen küzdenek. Na jó, talán épp a méhek nem, a 14. helyen állnak, és kereken 10 pont választja el őket a kiesőzónától.

Viszont a mutatott formájuk aggodalomra adhat okot: Legutóbbi öt bajnokijukból négyet elveszítettek, és csak egyet nyertek meg. Átrohant rajtuk a Brighton, a Manchester City, a Southampton és legutóbb a Liverpool is.

Otthon egyáltalán nem rosszak. Sem az utóbbi időben, sem az eddigi szezont tekintve. Három meccsüket nyerték, kettőn pedig kikaptak (ha az utolsó öt meccset nézzük). Ez az elmúlt egy-másfél hónap nagyon kellett, hogy az összkép is szép legyen, így 4-1-5-tel várják a folytatást.

Noha a vörösök két legjobbja, Mo Szalah és Sadio Mané az Afrika Kupán van, Jürgen Klopp együttese mégis simán, 3-0-ra győzte le Canosékat.

Nincs változás a sérülteket illetően: Josh Dasilva, Mathias Jörgensen, David Raya, Charlie Goode és Julian Jeanvier nem bevethetők, míg Frank Onyeka az ANK-n szerepel.

A várható kezdőcsapat:

Fernández – Ajer, Jansson, Pinnock – Roerslev Rasmussen, Baptiste, Nörgaard, Janelt, Canos – Mbeumo, Toney

Egymás elleni meccsek:

Nos, ez nagyon rövid lesz. Mint a bevezetőben is említettem, a Brentford és a Manchester United összesen egyszer léptek pályára. Az is egy felkészülési találkozó volt, amely végül 2-2-es végeredménnyel zárult. Mint ahogy az lejjebb is látható. A gólokat Elanga és Pereira szerezték hazai oldalról, míg Baptiste és Mbeumo voltak eredményesek a Brentford oldaláról. Sokat ebből a meccsből nem kell leszűrni, a Manchester például tömve volt fiatalokkal, de a vendégek sem úgy álltak fel, ahogy mostanság szoktak. És nem is csak azokkal a szereplőkkel.

Előző meccs eredménye
2021.07.28.Premier League
brentford
2:2
man united
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Manchester United

Kaptam hideget-meleget, amiért azt mondtam, hogy ez a Manchester semmivel sem lett jobb Ralf Rangnick érkezése óta, de az igazság az, hogy… Tényleg nem. Az Aston Villa elleni „visszavágón” már nem tudtak győzni a Ronaldo nélkül felálló vendégek, a birminghamiek új igazolása, Philippe Coutinho lett a hős, aki debütálása után 14 perccel kiegyenlített, és egy pont így a Villa Parkban maradt.

A tavalyi ezüstérmes jelen pillanatban a hetedik helyen áll, az bizalomra ad okot, hogy az élboly elég közel van, az már kevésbé, hogy a MU utóbbi öt meccséből hármon sem tudott nyerni. Így folyamatosan szakadnak le, és még az sem biztos, hogy jövőre indulhatnak majd valamelyik európai kupában… Persze, ha megnyerik a BL-t…

Cristiano Ronaldo nem is rejtette véka alá csalódottságát, megint indulnak a pletykák, miszerint távozni akar: Ő nem ezért tért vissza Manchesterbe…

Lehet, hogy ezúttal sem lesz a pályán, nem fogják kockáztatni a játékát, viszont Scott McTominay és Luke Shaw eltiltása letelt. Aaron Wan-Bissaka megbetegedett, Anthony Martial és Paul Pogba szintén sérültek, Eric Bailly meg az Afrika Kupán van.

A várható kezdőcsapat:

De Gea – Dalot, Maguire, Varane, Shaw – Fred, McTominay – Greenwood, B. Fernándes, Rashford – C. Ronaldo

Tippelde

Nincs jó formában a Manchester United, de a sérült, valamint eltiltott játékosok visszatérése sokat dobhat rajtuk. Az újonc otthonában kötelező lenne a győzelem, ám szerintünk a Brentford – ahogy hazai pályán szinte mindig – nehéz akadályt emel majd a MU és a három pont közé.

Azt várjuk, hogy a nem túl acélos védelmek legalább egyszer csődöt mondjanak.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
20BET
Oddsok: 1.81 Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: 1.80 Bónusz: 50,000Ft
+ 6000Ft free bet
Campobet
Oddsok: 1.80 Bónusz: 50,000Ft
+ 6000Ft free bet
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső