Fiorentina – AC Milan: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 18.
Fiorentina
Teljesítmény:
V N V N V
  • Artemio Franchi
  • November 20. 20:45
Nézd élőben itt:
20BET
AC Milan
Teljesítmény:
D D N N N
Fiorentina3.22
Döntetlen 3.53
AC Milan2.24
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Ahogy ígértem, még jön egy olasz bajnoki szombatról, ezt követően pedig a vasárnapi meccsek között is körülnézünk. Két angol bajnokit már kinéztünk, emellett még lesz három csata, amit közelebbről megvizsgálunk. A Serie A egyik élcsapata, a második helyen álló AC Milan látogat Firenzébe, hogy megmérkőzzön Dusan Vlahovicékkal. A Fiorentina iden egyáltalán nem kelti rossz csapat benyomását, végre a felsőházban vannak, az elmúlt években ez ritkán jött össze.

Vajon meddig halad kéz a kézben a Napoli és a Milan? Legutóbb mindketten ikszeltek, így maradt minden az eredetiben.

Míg a piros-feketéknek a Bajnokok Ligájában nagyon nem megy, addig a bajnokságban igen. Stefano Pioliék – meg a nápolyiak – még nem kaptak ki az idényben, minden bizonnyal ez a sorozat sem tartható örökké, előbb-utóbb be fog csúszni egy vereség. Rengeteg játékosuk szerepelt most a válogatottakban, nem biztos, hogy frissen, üdén és élesen térnek vissza klubcsapatukhoz.

A Fiorentina pedig idén veszélyes… Lehet, hogy eljött az idő az első vereségre? Próbáljuk meg kideríteni, kezdjük a Fiorentina – AC Milan meccset!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Juventus – Fiorentina: 1-0

G.: Cuadrado

Zsinórban két idegenben elszenvedett vereség után kellett volna villantania a violáknak, de nem a legkönnyebb helyszín és a legkönnyebb ellenfél jutott nekik. Talán sikerült volna a pontszerzés, ha nincs Nikola Milenkovic kiállítása, de ezt már sosem tudjuk meg. A lényeg: A Juve végül felőrölte az emberhátrányban játszó vendégeket. De lássuk ezt egy kicsit bővebben is kibontva.

A kezdők:

Juventus:

Perin – Danilo, de Ligt, Rugani, Alex Sandro – Chiesa, McKennie, Locatelli, Rabiot – Dybala, Morata

Fiorentina:

Terracciano – Odriozola, Milenkovic, Martinez Quarta, Biraghi – Bonaventura, Torreira, Castrovilli – Callejon, Vlahovic, Saponara

Az első 50-60 percben a Juventus legagilisebb, legjobb és egyben legveszélyesebb játékosa Álvaro Morata volt. A sokat szidott spanyol a válogatott szünetben kilőtte nemzetét a világbajnokságra, de már itt, ezen a meccsen is látszott, hogy szeretne bizonyítani azoknak, akik őt és a családját is folyamatosan ócsárolják. Egy mondatra kitérve csak: Elhiszem, hogy a csatár nem tud megfelelően a játékra koncentrálni, ha „bátor”, névtelen „szurkolók” az ő és a családja halálával fenyegetik meg… Térjünk vissza a meccsre…

Moratával először majdnem Terracciano rúgatott gólt, a Fiorentina kapusa ugyanis egy kirúgás alkalmával telibe találta a csatárt. A labda szerencséjére nem a kapu felé ment, így a védők ki tudták hozni a játékszert végül.

Pár perccel később ismét Morata mutatott be valamit a tudásából, Odriozolával szemben volt erőszakos – de szabályos -, majd kicselezte a kapujából kifutó Terraccianot, mivel azonban már az alapvonalnál állt, legurította lövésre a bogyót Paulo Dybalának, az argentin pedig csúnyán fölé lőtt.

A kezdeti rohamok elcsendesedtek, és kibújt a sündisznóállásból a Fiorentina is. Riccardo Saponara például nagy helyzetben lőtt fölé, miután Álvaro Odriozola kikaprta számára a gesztenyét, később pedig Dusan Vlahovic viszonylag tisztán fejelhetett, de sikerült jóval a kapu mellé bólintania.

A második félidő elején ismét Álvaro Morata mozdulatait csodálhattuk, a támadó egy esernyőcsel után kapásból lőtt, nem sokkal mellé.

A fentebb említett kiállítása a 73. percben jött, Federico Chiesa a saját térfeléről indult meg egy labdával, Nikola Milenkovic pedig megakasztotta őt. Buta szabálytalanság volt, de a szerb nem gondolkozott. A zuhany alatt volt ideje…

A vendégek érthető módon innentől kezdve beálltak védekezni, a Juve pedig hajtott a három pontért. Federico Chiesa kétszer is közel járt a vezetés megszerzéséhez, egyszer a felsőlécet találta el, majd kapáslövését Terracciano hatástalanította.

A pontszerzés nem sikerült Vincenzo Italiano együttesének, mert a csereként pályára lépő Juan Cuadrado a 92. percben betalált – szerintünk nagy kapushiba miatt -, így a Juve beérte ellenfelét.

Előző 5 meccs eredménye
2021.03.21.Serie A
fiorentina
2:3
milan
Serie A
2020.11.29.Serie A
milan
2:0
fiorentina
Serie A
2020.02.22.Serie A
fiorentina
1:1
milan
Serie A
2019.09.29.Serie A
milan
1:3
fiorentina
Serie A
2019.05.11.Serie A
fiorentina
0:1
milan
Serie A
20BET
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

AC Milan – Inter: 1-1

G.: de Vrij (ög) ill. Calhanoglu

A milánói városi rangadók nekünk nagy kedvenceink, és most sem kellett csalódnunk. A Milan veretlen maradt, a mi tippjeink fele pedig bejött. Ugyanis arra fogadtunk, hogy mindkét együttes szerez majd gólt a találkozón. A másik tippünk a vendégek győzelme volt, ez elment. Egy kicsit haragszunk is Lautaro Martinezre… Hogy miért? Mindjárt elmesélem…

A kezdők:

AC Milan:

Tatarusanu – Calabria, Kjaer, Tomori, Ballo Touré – Tonali, Kessié – Brahim Diaz, Krunic, R. Leao – Ibrahimovic

Inter:

Handanovic – Skriniar, de Vrij, Bastoni – Darmian, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic – Dzeko, Martinez

A találkozó végeredménye már az első húsz percben kialakult, de nem mondhatni, hogy a hátralévő hetven unalomba fulladt volna. Pont olyan volt ez a meccs, mint amilyet reméltünk… Leszámítva a végeredményt.

Hakan Calhanoglu egészen a nyárig Milánó piros-fekete oldalán volt. Aztán a lejáró szerződését nem hosszabbította meg, ráadásul elkövette azt a „bűnt”, hogy a városi riválishoz igazolt. És ha ez még nem lett volna elég, most betalált egykori csapatának. A mérkőzés 11. percében Franck Kessié nem tudott szabadulni saját tizenhatosánál a labdától, a török támadó középpályás lecsapott a játékszerre, Kessié pedig felborította őt.

Jöhetett a büntető, amit Calhanoglu nagy füttykoncert közepette értékesített. Általában ilyenkor a játékosok jó része nem örül látványosan a góljának. Calhanoglu a kivételek egyike…

Hat perccel később válaszolt az AC Milan, pontosabban Stefan de Vrij. Az Inter belső védője Tonali beadását bólintotta saját kapujába, bár Fikayo Tomori kezdte ünnepeltetni magát. A szurkolóknak mindegy volt, a lényeg, hogy kedvenceik egyenlítettek.

Alighogy elhagytuk a félidő felét ismét tizenegyeshez jutottak a „vendégek”. Most Fode Ballo Touré késett el egy belépővel. Ezúttal nem Hakan Calhanoglu, hanem Lautaro Martinez állt a labda mögé, a hórihorgas Ciprian Tatarusanu viszont odaért a jobb alsó felé lőtt labdára, maradt az 1-1.

A félidő végét megnyomták a kék-feketék, Nicoló Barella lövését a gólvonalról vágta ki Ballo Touré – ezzel valamit jóvátett az előző hibája után -, majd Lautaro lövése ment el a jobb kapufa mellett.

A Derby della Madonnina második félidejében szintén az Inter veszélyeztetett többet, azonban a támadók be voltak oltva gól ellen ezen az estén, minden mellé ment…

A legnagyobb lehetőség a nagy nyomás ellenére nem egy Inter, hanem egy Milan játékos előtt adódott, a belga Alexis Saelemaekers 20-22 méterről lőtte telibe a jobboldali kapufát.

Az 1-1-es eredménynek talán a Milan örülhet jobban, nem tudott közelebb zárkózni a címvédő az élbolyhoz…

Összefoglalás

Bartlomiej Dragowski továbbra is sérült, így Vincenzo Italiano továbbra is Pietro Terraccianonak kell, hogy bizalmat szavazzon, még a megingásai és a hibái ellenére is. Terracciano egyébként igazi bravúrkapus, aki a leghétköznapibb helyzetekből is képes gólt kapni, közben meg a lehetetlent is képes kivédeni.

A lengyel portás mellett Italiano nem számíthat még Aleksandr Kokorinra és Erick Pulgarra sérülés miatt, míg Nicolás Iván González még mindig a koronavírussal küzd. És ne feledjük, két eltiltottja is lesz a csapatnak: Nikola Milenkovic piros lapot kapott legutóbb, míg Lucas Martinez Quartának a sárga lapjai gyűltek össze.

A Milannál is vannak azért sérültek, legutóbb Davide Calabria esett ki. Ahogy nem lesz bevethető Mike Maignan és Alessio Romagnoli sem. Pioli kispadja már hosszabb, így ezeket a játékosokat tudja pótolni. Tavaly azért nem állt ilyen jól a mester…

Nagyon sok a hiányzó a hazaiaktól, ezen játékosok többsége a kezdőcsapat tagja, emiatt a Fiorentina esélyei nagyban csökkennek. Tavaly 3-2-re nyert az Artemio Franchiban a Milan, az egy gólokban gazdag meccs volt, viszont nem ez a jellemző. Általában egy, maximum két találatnál megállnak a csapatok. Nagyon magas az odds a vendégek győzelmére, pedig a Fiorentinának a teljes belső védelmét át kell alakítania.

Nálunk ez volt a döntő faktor, ezt használhatja ki a rossoneri. Ha teljes lenne a hazaiak kerete elgondolkoznánk a meglepetésen, így viszont marad a „papírforma”.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső