Lazio – Inter: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 október 14.
Lazio
Teljesítmény:
V N N D D
  • Stadio Olimpico di Roma
  • Október 16. 18:00
Nézd élőben itt:
20BET
Inter
Teljesítmény:
N D D N N
Lazio3.60
Döntetlen 3.36
Inter2.26
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Úgy tűnik, ez a rangadók napja, Olaszországból is két nagymúltú gárda összecsapását hoztam el nektek, jöjjön a Lazio – Inter mérkőzés beharangozója! Különleges mérkőzés lesz ez Simone Inzaghi számára, hiszen tavaly még a rómaiak sikeréért harcolt minden egyes nap, aztán az átigazolási szezon kellős közepén elfogadta a címvédő ajánlatát, miután Antonio Conte egy nézeteltérés miatt távozott a milánóiaktól.

Sokan azt várták, hogy az Inter tündöklésének vége, azonban egyelőre a mester és csapata remekelnek. A bajnokságban! Merthogy a BL-ben ismét nem állnak jól, két fordulót követően egy pontjuk van, a szurkolók előtt pedig felrémlik a tavalyi borzadály, amikor csoportutolsóként búcsúzott Európától kedvenc csapatuk.

A Lazio új edzővel, Maurizio Sarrival vágott bele az idei szezonba, a vezetőedző nem szuperál rosszul, a bajnokságban a hatodik helyet foglalják el, míg az Európa-ligában két fordulót követően továbbjutást érő helyen állnak.

Tavaly Simone Inzaghi nem örülhetett, akkori csapata két meccs alatt csak egy pontot gyűjtött az Interrel szemben. Idén változik valami? Mindjárt megpróbáljuk kideríteni…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Bologna – Lazio: 3-0

G.: Barrow, Theate, Hickey

Meglepetésszerű vereségbe futott bele a fővárosi együttes, ahová visszatérhetett eltiltása után Maurizio Sarri. A mindig szivarozó mestert még anno azért büntették meg két meccsre, mert a Milan elleni vesztes mérkőzésen összekülönbözött a piros-feketék belga középpályásával, Alexis Saelemaekers-rel. A visszatérés nem sikerült jól, de ezt az eredmény alapján bizonyára ti is kitaláltátok…

A kezdők:

Bologna:

Skorupski – Soumaoro, Medel, Theate – De Silvestri, Dominguez, Svanberg, Hickey – Soriano, Barrow – Arnautovic

Lazio:

Reina – Marusic, Luiz Felipe, Acerbi, Hysaj – Milinkovic-Savic, Lucas Leiva, Luiz Alberto – Pedro, Muriqi, Anderson

Ciro Immobile nélkül vágott neki a mérkőzésnek Sarri mester, a támadó helyét a koszovói Vedat Muriqi vette át.

Két korai gól, egy gyors rövidzárlat okozta a rómaiak vesztét Bolognában, Sinisa Mihajlovic együttese bő negyedóra elteltével már kétgólos előnyben volt, amiből a vendégek már nem is tudtak felállni, lőtt gól nélkül zárták az összecsapást. Bizonyára demoralizáló volt Musa Barrow gólja, a nyáron végleg megvásárolt csatár végre a kezdőben kapott lehetőséget, és azonnal meg is hálálta a bizalmat, hatalmas gólt ragasztott a Lazio kapujába. 16 méterről csavart, Pepe Reina ugyan elindult a lövésre, de hamar belátta, hogy ez egy veszett ügy…

Három perccel később Barrow egy asszisztot is jegyzett, az ő hosszúra tartó szögletét bólintotta a kapuba Arthur Theate, a hazaiak belga hátvédje.

Próbált szépíteni a Lazio, Vedat Muriqi közelijét Skorupski magabiztosan fogta, az első félidő lefújásakor csak ezt tudták felmutatni a vendégek…

A második félidőre nem igazán változott semmi, a Bologna duzzadt az önbizalomtól, a Lazio pedig meg volt zavarodva. Barrow majdnem meglőtte saját maga második, csapata harmadik gólját, de egy kicsit rosszul célzott, így a lövés mellé ment. Aaron Hickeyé azonban nem, a baloldali középpályás Barrow-tól kapott egy keresztlabdát, majd a 16-os vonaláról lövésre szánta el magát. Reina leért a jobb alsóba, valahogy azonban túljutott rajta a labda és beszédölgött a hálóba.

A Lazio rosszul viselte a vereséget, Francesco Acerbi a 76. percben be is gyűjtött két sárgát gyors egymásutánban, így a vendégek tíz emberrel fejezték be a találkozót. A tapasztalt védő addig mondta a magáét, amíg a bíró meg nem unta, és akkor már hiába emelte bocsánatkérőn a kezét, már mindegy volt…

A vége 3-0 lett, a Lazio legutóbbi öt meccséből négyen nem tudott nyerni.

Előző 5 meccs eredménye
2021.02.14.Serie A
inter
3:1
lazio
Serie A
2020.10.04.Serie A
lazio
1:1
inter
Serie A
2020.02.16.Serie A
lazio
2:1
inter
Serie A
2019.09.25.Serie A
inter
1:0
lazio
Serie A
2019.03.31.Serie A
inter
0:1
lazio
Serie A
20BET
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Sassuolo – Inter: 1-2

G.: Berardi ill. Dzeko, Martinez

Én sajnálom a Sassuolo csapatát. Roberto De Zerbi távozása után atomjaira hull szét ez a csapat, pedig ennél jóval több van a keretben. Talán Alessio Dionisi a probléma? Talán majd rájuk is kitérünk, de most foglalkozzunk az Interrel, ahol a szakvezetővel bizony semmi probléma nincs, Simone Inzaghi bebizonyította már, hogy kis költségvetésből is tud ütőképes csapatot építeni, hát, ha még az alapanyag is minőségi… Ennek vagyunk szemtanúi most. A szurkolók már nem is emlékeznek arra, ki az a Romelu Lukaku…

A kezdők:

Sassuolo:

Consigli – Müldür, Chiriches, Ferrari, Rogerio – Frattesi, Lopez – Berardi, Djuricic, Boga – Defrel

Inter:

Handanovic – Skriniar, de Vrij, Bastoni – Dumfries, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic – Correa, Martinez

Dionisi mester próbált egy kicsit csavarni a sztorin és pár érdekes húzással küldte pályára fiait, az Internél az egyetlen meglepő dolog az volt, hogy Edin Dzeko csak a kispadon kapott lehetőséget.

A mérkőzés első lehetősége a neroverdi előtt adódott, köszönhetően annak, hogy de Vrij eladta a labdát. Ebből indult meg Domenico Berardi, akinek passzát Gregoire Defrel küldte kapura, Samir Handanovic a rövidbe tartó labdát szögletre ütötte.

Percekkel később ismét a hazaiak voltak támadásban, Jeremie Boga cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd elhúzta a labdát Milan Skriniar mellett is, a szlovák védő kint hagyta a lábát, amin a támadó átesett, tizenegyes.

Amit természetesen most is Domenico Berardi végzett el és Handanovic ugyan hozzá tudott érni a labdához, hárítani nem sikerült.

A gólt követően az Inter is összekapta magát, Nicoló Barella 15 méteres lövését Consigli kapus hárította, majd Gregoire Defrel, vagyis az egyetlen ék szabadított fel Ivan Perisic elől a kapu torkában.

A második félidőben Boga majdnem megduplázta a hazai gólok számát, de a remekül védő Handanovic ezúttal is győzött, és ezt követően jött el a fordulópont: Simone Inzaghi pályára küldte Edin Dzekot, aki egy perccel pályára lépését követően a hálóba talált.

A bosnyák fejjel volt eredményes, de a hazai védők csak nézték, ahogy Ivan Perisic bead, illetve Edin Dzeko fejel. Hiba volt, nagy hiba.

A 78. percben Dzeko egy tizenegyest is kiharcolt, Andrea Consigli állította meg őt szabálytalanul, bár a portás szentül meg volt győződve arról, hogy amit tett, az szabályos. A tizit Lautaro Martinez vágta kapuba, ezzel már az Internél volt az előny. Négy perccel később Dzeko újra villant, megint kapuba talált, ezt a gólt viszont les miatt nem adták meg…

Szóval, ha megkérdezzük az Inter drukkereit, hiányzik-e Lukaku most, hogy itt van Dzeko… Vajon milyen választ adnak?

Összefoglalás

Inzaghinak lényegében egy számottevő sérültje van Stefano Sensi személyében, a középpályás szeptember óta szerepel a maródiak listáján. Sérült még Gabriel Brazao, a 21 éves kapus, illetve még a klub alkalmazásában áll Christian Eriksen, bár őt a pályán nem fogjuk már látni. Olaszországban legalábbis biztosan nem…

A Lazionál továbbra is égetően fontos lenne Ciro Immobile visszatérése, a legfrisebb hírek szerint a vasárnapi rangadóra már bevethető állapotban lesz a gólkirály-aspiráns. Mellette Bobby Adekanye, a holland-nigériai jobbszélső nem bevethető, illetve nem lehet számolni Francesco Acerbivel, aki nem tudta befogni a száját a Bologna ellen…

Idegenben parádés mérleggel rendelkezik az Inter, három győzelmet arattak, egyszer ikszeltek, kivétel nélkül, mindegyik meccsükön szereztek legalább két gólt, viszont szép számmal kapták is a találatokat.

A Lazio veretlen a Stadio Olimpicoban, két győzelem mellett egyszer ikszeltek, még a kiesés elől menekülő Cagliari tudott pontot rabolni tőlük.

Utolsó három összecsapásukon mindannyiszor született legalább 1-1 gól, most is hasonlóra számítunk. Főleg, ha sikerül visszatérnie Immobilénak. Az Internél Edin Dzeko biztosan pályára lép, egyrészt a teljesítménye miatt, másrészt azért, mert Joaquin Correa nem fog pályára lépni anyaegyesülete ellen.

Maradjunk tehát ennyiben: Mindkét csapat betalál, nálunk pedig még az is valószínűnek tűnik, hogy a kék-feketék végül győzelmet aratnak majd az egyik legikonikusabb olasz stadionban.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső