Lens – Angers: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes
- Stade Bollaert-Delelis
- November 26. 21:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A fene se gondolta volna, hogy egy Lens – Angers mérkőzést majd rangadónak fogunk hívni a Ligue 1-ben, de most ez a helyzet, a két kiscsapat az élre tört, egyikük a negyedik, a másik pedig a hatodik helyen áll jelen pillanatban. Nem lehet ez a véletlen műve, eltelt már 14 forduló, szóval valamit nagyon tudnak a Lensnál és az Angers-nál.
Viszont sejthető, hogy ezt tartani nem fogják tudni. A nagycsapatok előbb vagy utóbb össze fogják szedni magukat, és visszakövetelik a helyüket az élmezőnyben. Természetesen ismét a Lyon – Monaco – Lille hármasra gondolok…
A Lens már mintha kezdene fáradni, az utóbbi időben kellemetlen vereségek is becsúsztak. Például a múlt hétvégén, amikor a középmezőnyben tanyázó Brest tükörsimán győzte le őket, négy góllal terhelve meg Leca kapuját.
Az Angers egy hazai sikerrel a háta mögött készül a péntek esti mérkőzésre, a találkozó kimenetelét pedig egyelőre nem lehet megjósolni, hiszen mindkét gárda képes bravúrokra – mint láthattuk már korábban -, és képes érthetetlen, gyenge teljesítményre is – ahogy ebből is kijutott már.
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Brest – Lens: 4-0
G.: Mounie, Chardonnet, Faivre, Le Douaron
Terveztem írni a mérkőzésről, első blikkre jó kis meccsnek tűnt, szerencsére valahogy ez elmaradt. Szerencsére, mert lehetséges, hogy inkább a szárnyaló Lens csapatát hoztam volna ki győztesnek, aztán most éghettem volna előttetek. A Brest – mint látjátok – alaposan elgyepálta a szezon egyik meglepetéscsapatát, az első fél órát követően már három góllal mentek. A többi, a maradék 60 perc innentől kezdve már csak formaság volt…
A kezdők:
Brest:
Bizot – Pierre-Gabriel, Chardonnet, Herelle, Duverne – Faivre, Belkebla, Agoume, Honorat – Le Douaron, Mounie
Lens:
Leca – Gradit, Danso, Medina – Clauss, Doucouré, Fofana, Frankowski – Kakuta – Jean, Ganago
Nagyon megnyomta a meccs elejét a házigazda Brest, amely a mérkőzés előtt korábbi elnökéről emlékezett meg. A 3. percben a Lens képtelen volt kihozni a labdát a saját tizenhatosáról, eladták, majd visszaszerezték, majd megint eladták…
A lényeg, hogy Le Douardon beadását Steve Mounier a ledermedt Leca mellett a hálóba fejelte, 1-0.
A gólt követően rögtön jöhetett volna a válasz, Przemyszlaw Frankowski már Bizot-n is túljutott, lövését a gólvonalról egy, a semmiből felbukkanó hazai játékos, Christophe Herelle vágta ki. Nagy tapsot kapott, meg is érdemelte.
Egyenlítés helyett jött az újabb hidegzuhany: A 13. percben Romain Faivre végezhetett el szögletet a jobboldalról, beadására a középhátvéd, Brendan Chardonnet érkezett tökéletesen, és már kettővel ment a Brest.
Amely egyébként jó formában van, de ilyen kezdésre szerintem még ők sem számítottak…
Nem emlékszem, mikor szerzett három gólt a Brest, mindenesetre most megtették. A 33. percben jártunk, amikor ismét a piros mezben játszó hazaiak támadtak, Romain Favre kapott húsz méterre labdát, egyet tolt rajta, majd sunyi módon, de gyönyörűen csavart el Leca mellett. A kapus az első két gólra el sem mozdult. Most megtette, mégis feleslegesen… Meseszép gól volt.
Ezen a délutánon a Lens számára nem akart semmi sem sikerülni, az első játékrészben, valamint a másodikban is rúgtak egy kapufát, még csak a szépségtapasz sem lett meg.
Sőt a 69. percben még kínosabbá vált az eredmény, mert Jeremy Le Douaron úgy szerzett gólt, hogy az asszisztot Bizot-tól, vagyis a kapustól kapta. A labda átszállt mindenki feje felett, Le Douaron védőjével a nyakán beszaladt a tizenhatoson belülre, majd bombagólt lőtt.
A vereséget nagyon rosszul viselték a vendégek, különösen a Lens gólvágója, Arnaud Kalimuendo, aki a 74. percben hátulról csúszott rá ellenfelére. Teljesen felesleges szabálytalanság volt, mehetett is zuhanyozni.
A 4-0-s Troyes győzelem után kevesen hitték, hogy a Lensot megverik. Azt meg talán senki, hogy ennyire.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Angers – Lorient: 1-0
G.: Mangani
Kevésbé gólgazdag meccset játszott egymással az Angers és Lorient, egyetlen gól döntött a hazaiak javára. Sejthető volt a győzelmük, hiszen a Lorient szeptemberben tudott utoljára nyerni, azóta csak döntetlenek és vereségek színesítik a mérlegüket. A mérkőzésre amúgy mi is tippeltünk, a hazai győzelem mellett két és fél gólnál többet. Előbbi bejött (majdnem kétszeres volt az odds), utóbbi nem.
A kezdők:
Angers:
Petkovic – Manceau, Traoré, Thomas – Mangani – Cabot, Ounahi, Capelle, Doumbia – Cho, Boufal
Lorient:
Nardi – Mendes, Laporte, Petrot – Igor Silva, Le Fee, Abergel, Loric – Boisgard – Moffi, Grbic
Nem volt olyan légbőlkapott az over 2,5, mivel az első félidőben a kapusok rendesen meg voltak tornáztatva. Különösen Nardi, a Lorient portása védett sokat – és nagyokat. Kezdjük mindjárt az első kaput eltaláló lövéssel:
A 21. percben Sofiane Boufal fűzött be a tizenhatos bal sarkán két védőt – mondjuk ehhez szükség volt egy kis szerencsére is -, aztán jobblábas lövését Nardi letérdelve, két kézzel hatástalanította.
A Lorient egyetlen helyzetét Adrien Grbic jegyezte, az osztrák támadó 16 méteres bombáját Petkovic kapus jobb kézzel ütötte ki. Nagy erő volt a lövésben, bravúr volt ez a montenegróitól…
Visszatérünk Nardi kapuja elé, és tulajdonképpen itt is maradunk az első félidő lefújásáig. Az első védést még nem lehet bravúrnak nevezni, a másodikat, valamint a harmadikat annál inkább. A félidő vége előtt ismét Sofiane Boufal lőhetett, miután lerázta magáról védőit – itt már nyújtóznia kellett Nardinak -, később pedig Romain Thomas fejesét tolta szögletre. Ez utóbbi volt talán a legnagyobb hárítás mind közül.
A fordulást követően egy egészséges lövése volt még a vendégeknek, amit az Angers megúszott, utána – a 68. percben – esett a találkozó egyetlen gólja. Ezt Thomas Mangani szerezte tizenegyesből, amit az Angers azért kapott, mert Jimmy Cabot lábát kihúzta Samuel Loric, akinek egyébként ez volt az első meccse a felnőttek között. Nem túl jó bemutatkozás…
Nagy kockázatot vállalt amúgy Mangani, a jobb felsőbe, nagy erővel bombázott. Nála sokkal képzettebb futballistáknak is beletört már a bicskája, neki nem.
Ez az egy gól elegendő volt a három pont begyújtéséhez, igazságtalan lett volna, ha nem az Angers nyeri a csatát…
Összefoglalás
Rövid leszek, amikor az Angers sérültjeit fogom nektek elmesélni. Merthogy nincs hiányzó a csapatban, teljes kerettel készülhetnek a Lens elleni összecsapásra.
Ezzel szemben a hazaiaknál minimum két játékos nem szerepelhet majd. Deiver Machado a jövő év elején térhet vissza, míg Arnaud Kalimuendo a saját butasága áldozata lett, piros lapja után csak a lelátón figyelheti az eseményeket. A harmadik játékos – aki vagy lesz, vagy nem – Wesley Said, ő talán már a kispadra leülhet.
Mindkét együttes teljesítménye egyelőre megsüvegelendő, de a Lens azért nagyobbat megy. Már be-becsúsznak csúnya vereségek, viszont még mindig az élmezőnyhöz tartoznak, ami egy ekkora csapattól igencsak szép teljesítmény.
Hazai pályán a Lens remekül játszik, hét meccsükből négyet nyertek. Az Angers annak ellenére ötödik az idegenbeli tabellán, hogy hét meccséből öt végződött döntetlennel. Valahogy mostanság a Ligue 1 csapatainak nem megy saját környezetüktől távol…
Tavaly 3-1-re nyert ősszel az Angers, tavasszal pedig 2-2-es döntetlent játszottak. A meccs számomra háromesélyes, ki tudja, milyen napot fognak ki a Lens srácai. Viszont a gólokban nagyon bízom. Mármint abban, mindketten kapuba találnak. Kalimuendo nélkül kicsit félek, de azért bátran ajánlom ezt a tippet.