Real Madrid-Real Sociedad – Fogadási Tippek és La Liga Előzetes

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2019 november 20.
Real Madrid
Teljesítmény:
N N D N N
  • Santiago Bernabéu, Madrid
  • november 23. 21:00
Real Sociedad
Teljesítmény:
D N V N N
Real Madrid1.39
Döntetlen 5.10
Real Sociedad7.20
Élő fogadás:
Igen
Fizet

A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezői miatt 1 hét szünet volt a topligákban, de a mostani hétvégén ismét útjára indul a labda, többek között a spanyol elsőosztályban is, ahol máris rangadóra kerül sor, ugyanis szombaton a Real Madrid a Real Sociedad csapatát fogadja és bizony ez rangadó, hiszen a vendég fehér-kékek a liga ötödik helyén állnak 23 ponttal, 2 ponttal az éllovas Barcelona és a Real Madrid mögött. Azaz egy vendégsiker azt jelentené, hogy a Sociedad megelőzné a királyi gárdát, sőt egy óriási meglepetésnek is beillő forgatókönyv esetén, akár még az élre is ugorhatnának.

Persze ez csak a száraz matematika, a Real Madrid hat hazai mérkőzésén meg nem veszített egyszer sem az idei szezonban, sőt 15 gólt rúgott ezen a hat találkozón, úgyhogy a meccsnek nem a vendégek az esélyesei, főleg, hogy mostanában elég hullámzó teljesítményt nyújtanak – legutóbb csak döntetlenre voltak képes odahaza a Leganes ellen.

Ettől függetlenül érdemes jól mérlegelni az esélyeket, hiszen a Real Sociedad a legutóbbi két találkozóját megnyerte a Real ellen, legutóbb májusban San Sebastiánban nyertek simán 3-1-re, előtte januárban pedig Madridban tudtak kettő nulllára nyerni. Ez utóbbi volt egyébként a legutóbbi öt egymás elleni meccsükön az egyetlen, ahol nem született legalább 2.5 gólnál több találat, úgyhogy azzal biztosan nekifuthatunk a tippelésnek, hogy 2.5 gólszámnál több gól lesz a találkozón. Viszont ha a végső kimenetelt akarjuk tovább latolgatni, akkor fontos figyelembe venni, hogy a Real a legutóbbi 11 meccsén mindössze egyetlen egyszer kapott ki (októberben kaptak ki 1-0-ra Mallorcán) és a legutóbbi öt meccsükön veretlenek.

Előző 5 meccs eredménye
2019.05.12.La Liga
real sociedad
3:1
real madrid
La Liga
2019.01.06.La Liga
real madrid
0:2
real sociedad
La Liga
2018.02.10.La Liga
real madrid
5:2
real sociedad
La Liga
2017.09.17.La Liga
real sociedad
1:3
real madrid
La Liga
2017.01.29.La Liga
real madrid
3:0
real sociedad
La Liga

A sérültek listája sem sorsdöntő, a királyi gárda oldalán James Rodriguez, Jovic, Nacho Fernandez mellett Marco Asensio nem fog sérülés miatt pályára lépni, a vendégektől pedig Zaldua, Portu és Illarramendi szereplésére nem kell számítani, tehát nincs olyan hiányzó, aki komolyabban befolyásolná a meccs kimenetelét. Ami szintén a Real Sociedad ellen szól, az a tény, hogy az úgymond nagyobb csapatok ellen nem igazán megy nekik, ha a jelenlegi első hatot nézzük, akkor kikaptak a Sevillától, az Athletic Bilbaótól, bár az Atletico Madridot sikerült megverniük.

A királyi gárdán ráadásul komoly győzelmi kényszer lesz, hiszen az éllovas Barcelona az utolsó Leganeshez látogat és ha van papírforma győzelem, akkor az az – ergó ha a Real nem szeretne megint hátrányba kerülni, akkor nyernie kell.

A Real Sociedad most hétfőn tért vissza az edzéshez a válogatott meccsek után és most minden szem Martin Ødegaardon, a Real Madridtól kölcsönben San Sebastiánban játszó középpályáson van, akinél nagy kérdés, hogy felgyógyul-e sérüléséből a Santiago Bernabeu-beli mérkőzésig – nagyon fontos lenne ez a vendégeknek, hiszen a norvég a csapat motorja.

És nem szabad elhamarkodni a visszatérést, hiszen a Celta Vigo ellen már gyorsabban visszatért a kelleténél, de azon a meccsen kiderült, hogy nem volt teljes a felépülése és így a legutóbbi két meccsét a Granada és a Levante ellen megint kihagyta. Akárhogy is, a Sociedad számára létfontosságú lenne a norvég szereplése, mert ő az egyik letéteményese az északiak idei sikeres szezonjának.

Összességében azonban kevés az esély a vendéggyőzelemre, ha a végső kimenetelt akarjuk megtippelni, akkor az nagy valószínűséggel Real-győzelem, de mivel a szorzó elég alacsony, megdobhatjuk azzal, hogy 2.5 gólnál több gól lesz a mérkőzésen.

felső