Sampdoria – Atalanta: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 október 26.
Sampdoria
Teljesítmény:
N V D V V
  • Luigi Ferraris
  • Október 27. 18:30
Nézd élőben itt:
20BET
Atalanta
Teljesítmény:
D V N V N
Sampdoria4.62
Döntetlen 4.22
Atalanta1.775
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Robogunk is tovább, a mai második meccsünk a Sampdoria – Atalanta lesz. A Serie A szerelmesei csodálkozva tekinthetnek a tabellára, hiszen a bergamói kék-feketék jelenleg az ötödik helyen tartózkodnak, pár nem várt eredménnyel a hátuk mögött. Gian Piero Gasperiniék összesen csak egy pontot szereztek a két milánói csapattól, most hétvégén pedig csak 1-1-es döntetlenre futotta az Udinese ellen, mindezt hazai pályán, ami a csalódás kategóriájába esik. Illene javítani, főleg, hogy az ellenfél nincs csúcsformában.

A Sampdoria ugyan nyerte legutóbbi bajnokiját, ám ez még csak a második sikerük volt kilenc forduló alatt. Ezzel az együttes csak a 15. helyen áll, mintha Claudio Ranieri távozása kissé megfogta volna a csapatot. Pedig az utód is remek edző, Roberto D’Aversa kétszer csodát tett a Parmával… Harmadszor nem sikerült.

Az Atalantának nem megy rosszul idegenben, a bajnokságot tekintve tavaly március óta veretlenek. Megmarad ez a veretlenség Genovában, a Luigi Ferrarisban is? Vagy a Samp megtáltosodik a Spezia elleni sikert követően? Szerintünk az első megoldás a helyes, de azért kicsit közelebbről megvizsgáljuk a dolgokat…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Sampdoria – Spezia: 2-1

G.: Gyasi (ög), Candreca ill. Verde

Nem igazán megy egyik csapatnak sem, a Samdoria a meccset megelőző öt bajnokin csak egy pontot tudott begyűjteni, míg a Spezia a két újoncot verni tudta ugyan, a kettő között viszont nem bírt a Juventus – AC Milan – Verona hármassal. A négy mérkőzés óta nyeretlen Sampnak távozott a zöld gyepről boldogabban.

A kezdők:

Sampdoria:

Audero – Bereszynski, Yoshida, Colley, Augello – Candreva, Askildsen, Silva, Verre – Caputo, Gabbiadini

Spezia:

Provedel – Ferre, Hristov, Nikolaou, Bastoni – Maggiore, Kovalenko – Gyasi, Salcedo Mora, Antiste, Strelec

Ezen a találkozón a Spezia nem játszott rosszul, de ugyanez elmondható a Sampra is. Talán egy döntetlen igazságosabb lett volna…

A tizenötödik percben született az első gól, amelynek szerzője Emmanuel Gyasi, a Spezia támadója volt. Csak volt egy kis bökkenő: Thomas Henry és Zlatan Ibrahimovic esetéhez hasonlóan a csatár saját kapujába fejelt, miután Antonio Candreva beívelt egy szabadrúgást. Gyönyörű gól lett volna, ha ezt a másik kapuba tudja fejelni.

A gól után rögtön jöhetett volna az egyenlítés, David Strelec bombáját Emil Audero tolta oldalra. Majd Emmanuel Gyasi is helyzetbe került, egy középre lőtt labdába sarokkal ért bele a ghánai, pont Audero ölébe esett a játékszer.

Ami nem ment a vendégeknek, az ment a hazaiaknak. A 36. percben a Sampdoria vezetett támadást, a tizenhatoson levő Manolo Gabbiadini remekül vette észre, hogy Antonio Candreva szabad mellette, nem is tétlenkedett, a csapatkapitány pedig megrúgta csapata második gólját.

A Spezia igyekezett szépíteni, sokkal aktívabbak voltak, azonban betalálni nem tudtak. Egy óra játék után M’Bala Nzola és Daniele Verde érkezett, később pedig a görög Suf Podgoreanu, aki nem igazán jutott szóhoz eddig. Segíteni ő sem tudott, a helyzetek rendre kimaradtak, Audero mindent fogni tudott. Kivéve egyet…

A 95. percben jártunk már, a hazaiak nagyon várták a lefújást, a Spezia viszont még hajtott. Daniele Verde gólja joggal pályázhat a forduló találata címre, félelmetesen pontos lövésénél a kiválóan védő genovai kapus is csak nézett. Ez azonban semmit sem ért, a Sampdoria az első félidei jó helyzetkihasználásának köszönhetően végül mindhárom pontot otthon tartotta.

Előző 5 meccs eredménye
2021.02.28.Serie A
sampdoria
0:2
atalanta
Serie A
2020.10.24.Serie A
atalanta
1:3
sampdoria
Serie A
2020.07.08.Serie A
atalanta
2:0
sampdoria
Serie A
2019.11.10.Serie A
sampdoria
0:0
atalanta
Serie A
2019.03.10.Serie A
sampdoria
1:2
atalanta
Serie A
20BET
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Atalanta – Udinese: 1-1

G.: Malinovsky ill. Beto

Az Atalanta zsinórban hét mérkőzés óta veretlen az Udinesével szemben, ez most nyolcra nőtt. Ahogy a Bajnokok Ligájában, úgy a bajnokságban is nyert helyzetből veszített pontokat. A Manchester ellen üres kézzel távozott az Old Traffordról, itt pedig egy hosszabbításban szerzett Beto gól lett a vesztük.

A kezdők:

Atalanta:

Musso – Lovato, Palomino, de Roon – Zappacosta, Freuler, Pasalic, Pezzella – Ilicic, Malinovsky – Zapata

Udinese:

Silvestri – Stryger Larsen, Becao, Nuytinck, Samir, Udogie – Molina, Makengo, Walace, Pussetto – Beto

Jól mutatja, mekkora krízis van az Atalanta védelmében, hogy már Marten de Roonnak kellett belső védőt játszania. Kiesett Toloi, Demiral és Djimsiti is kisebb-nagyobb sérülés miatt, Gasperini pedig ezt tudta kieszelni.

Az első félidőben gól nem esett, de a kapusok nem unatkoztak. Először az Udinese szaladt át a pályán, a jó formában levő Beto keresztbe lőtt labdáját Nahuel Molina lőtte az oldalhálóba, a túloldalon pedig Josip Ilicic pörgetése jött ki a kapufáról, ezután tudta csak Silvestri megkaparintani a játékszert.

Ezt követően Ruslan Malinovsky is helyzetbe került, a szép akció végén viszont pont oda lőtt, ahol a kapus tartózkodott.

Áttérünk a második félidőre, és ismét megemlítjük az ukrán Malinovskyt, aki az 50. percben nagy gólt vágott az udinei kapuba, 20-22 méterről lőtt, a labda kellemetlenül pattogott, végül a bal alsóban kötött ki.

Ezután hatalmas vendég lehetőség maradt ki, Becao nagy szólója után estében még indított, viszont a nyáron szerződtetett Matteo Lovato belekapott a labdába. Juan Mussonak minden igyekezetére szükség volt, hogy még a gólvonal előtt kitessékelje a játékszert. Megtette.

És hogy milyen a kapussors, a 91. percben egy udinei szögletet Beto bólintott a kapuba, miután Musso rosszul lépett ki. Ezzel az Atalanta elveszített két pontot, az Udinese pontszerzése pedig nem érdemtelen…

Összefoglalás

Továbbra is nagy problémát jelent a védelem összeállítása az Atalantánál, mert bár Rafael Tolói újra pályán lehet, de Djimsiti és Demiral nem. Ez azt jelenti, hogy a brazil-olasz mellett a Palomino – Lovato – de Roon hármasból kell kettőt választania Gasperininek. Lovato nem játszott jól legutóbb, simán lehet, hogy inkább a védekező középpályás hollandot játszatják ismét hátul.

A védelem mellett a középpályán is lesznek hiányzók, nem játszhat Matteo Pessina, Robin Gosens, illetve Hans Hateboer.

A hazaiaknál is bőven van hiányzó, ráadásul fontos játékosok. Az Európa-bajnokság egyik pozitív meglepetése, Mikkel Damsgaard, a svéd belső középpályás, Albin Ekdal, valamint Valerio Verre sérültek, míg Bartosz Bereszynski összegyűjtötte legutóbb ötödik sárga lapját, emiatt fog hiányzoni.

A kezdőben Manolo Gabbiadini minden bizonnyal kezdeni fog, viszont nem biztos, hogy ki lesz a párja. Két veterán harcol ezért, Fabio Quagliarella és Ciccio Caputo. A középpálya adott, a védelemben Dragusin helyettesíti majd Bereszynskit.

Legutóbbi öt meccsükből hármat nyert az Atalanta, egyet a Sampdoria (a Gewissben!), egy pedig döntetlenre végződött.

Ahogy korábban már említettem az Atalanta nem először játszotta el az idényben azt, hogy nem tudták lezárni az adott meccsüket, erre pedig ráfaragtak a végén. Így jártak a Villarreal és a Manchester United ellen, most így jártak az Udinese ellenében is.

Ezen sürgősen változtatni kell, különben messzire kerül a dobogó. Igaz, az Atalanta főnöke mindig alá lő, tavaly például annyit fogalmazott meg elvárásként, hogy a csapat ne essen ki a Serie A-ból… Persze a valóságban ez bizonyára nem így van.

A Samp győzelme ne tévesszen meg senkit, továbbra sem szerepelnek jól, és legyen bármennyire ingatag a bergamói védelem a végén a vendégek fognak örülni. Ja, és emiatt az ingatag védelem miatt bepróbálkozunk egy BTTS-sel is.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső