Verona – Juventus: Fogadási Tippek és Serie A Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 október 29.
Verona
Teljesítmény:
D N V N D
  • Marcantonio Bentegodi
  • Október 30. 18:00
Nézd élőben itt:
20BET
Juventus
Teljesítmény:
V D N N N
Verona
Mindkét fél szerez gólt: Igen1.70
Juventus
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Ígértem, hogy visszatérünk Olaszországba, hát, itt is volnánk, a Verona – Juventus mérkőzéssel folytatjuk. Azzal a Veronával, amely Eusebio Di Francesco távozása után új fejezetet nyitott, az addig nyeretlen csapat Igor Tudor vezetésével mondhatni kimászott a gödörből, és már a tizedik helyen áll, ami valahol reális, ha megnézzük az erőviszonyokat.

A mester számára különleges mérkőzés következik, ő tavaly még Andrea Pirlo segédjeként a Juventusnál dolgozott, akkor távozott, amikor az egykori legendás középpályást menesztették. Valószínűleg ég a bizonyítási vágytól, miközben mégiscsak egy olyan együttest kell/kellene legyőznie, amelyben karrierje nagy részét töltötte, 1998-tól 2007-ig boldogította a zebrákat (egy kis sienai kitérővel), összesen 110 alkalommal húzta magára a Juve mezét.

A múltkoriban mondtam, hogy a Juventus kimászott a gödörből, egyre jobb eredményeket érnek el, aztán a klub egyszer csak elkezdett megcáfolni. Előbb iksz az Inter ellen, ami azért még nem katasztrófa, a Serie A címvédőjéről beszélünk, de legutóbb hazai pályán a Sassuolo 2-1-re megverte őket.

Lehetséges, hogy készülőben az újabb meglepetés? Nem árt vigyázni a Veronával, erről a Lazio játékosai tudnának mesélni…

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Udinese – Verona: 1-1

G.: Success ill. Barak

Az Udinese ezen a mérkőzésen egyértelműen Tudorék fölé nőtt, de a győzelem kicsúszott a kezükből, a Verona kevéske helyzetével ügyesen sáfárkodott, ami egy pontocskát ért számukra. A hazaiak ötödször ikszeltek, ez volt zsinórban a negyedik alkalom, hogy meg kellett osztozni a pontokon. Úgy látszik, hogy van élet Rodrigo De Paul után is…

A kezdők:

Udinese:

Silvestri – Becao, Nuytinck, Samir – Molina, Arslan, Walace, Udogie – Pereyra, Success – Beto

Verona:

Montipo – Ceccherini, Magnani, Sutalo – Faraoni, Hongla, Veloso, Tameze – Barak, Lasagna – Kalinic

Alig három perc telt el a meccsből, a Dacia Aréna már fel is robbant. Ugyanis Isaac Success ekkor talált be, a támadó egy kétes mozdulat után 16-ról gurított Montipo kapujába. A zöldmezes vendégek egy emberként támadták le a játékvezetőt, de az igazság az, hogy ez egy kontaktsport, ergo minden csipp-csupp apróságért nem kell belefújni a sípba. Szerintünk jól döntött a bíró, amikor tovább engedte a játékot.

Az első félidőben szinte csak a hazaiaknak volt helyzetük, kétszer is gólt szerezhettek volna. Először a csapatkapitány, a holland Bram Nuytinck fejesét védte Montipo, majd a kapus újabb bravúrt mutatott be Beto bólintásánál, azt a baloldali kapufára tolta. Az eset után még volt egy kis tűzijáték, végül a játékvezető megállította a játékot, mert az egyik veronait úgy fejbe találták a labdával, hogy zsákként hullott a földre. Szerencsére sérülés nem történt, tudta folytatni a játékot.

A fordulás után egy gyenge Miguel Veloso lövéssel a vendégek is megérkeztek a meccsbe, ezután pedig Roberto Pereyra csavarását kellett hárítania Montiponak. Nem kérdés, ő volt a Verona legjobbja ezen a találkozón.

No meg dicsérni kell Antonin Barakot is, aki kiharcolt egy tizenegyest. A meccs 83. percében jutott büntetőhöz a Verona, mivel Becao rácsúszott a cseh lábára, a sértett pedig magabiztosan a kapuba lőtt.

Nem volt benne a meccsben az egyenlítés, így nem is csoda, hogy a lefújás után a hazai játékosok mérgesek és/vagy szomorúak voltak, míg a vendégek önfeledten pacsiztak egymással.

Előző 5 meccs eredménye
2021.02.27.Serie A
verona
1:1
juventus
Serie A
2020.10.25.Serie A
juventus
1:1
verona
Serie A
2020.02.08.Serie A
verona
2:1
juventus
Serie A
2019.09.21.Serie A
juventus
2:1
verona
Serie A
2018.05.19.Serie A
juventus
2:1
verona
Serie A
20BET
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Juventus – Sassuolo: 1-2

G.: McKennie ill. Frattesi, López

Védekező középpályásai hozták a meccset a zöld-feketéknek, bár elől olyan játékosok játszanak, mint Domenico Berardi, Hamed Traoré, esetleg Gregoire Defrel vagy Giacomo Raspadori. A Sassuolo ezzel a nagy sikerrel egy kicsit megszilárdította Alessio Dionisi állását, hatalmas szükség volt egy ilyen kaliberű diadalra.

A kezdők:

Juventus:

Perin – Danilo, de Ligt, Bonucci, De Sciglio – Chiesa, Rabiot, Locatelli, McKennie – Morata, Dybala

Sassuolo:

Consigli – Müldür, Ayhan, Ferrari, Rogério – Frattesi, López – Berardi, Raspadori, Traoré – Defrel

Előzetesen nem gondoltuk volna, hogy a Juventus hazai pályán majd a Sassuolotól fog vereséget szenvedni, erre ugyanis a történelem során még nem volt példa, és az eddigi teljesítményeket alapul véve most sem mutatkozott sok. Csakhogy egyszer minden rossz sorozat megszakad, így történt ez ezen a párharcon is.

A Sassuolo nem igazán tud egyről a kettőre lépni Dionisivel, de azért a fejlődés jelei megmutatkoztak már. Lehet, hogy csak időt kell hagyni az Empolitól érkező mesternek, és De Zerbi magasságába juthat vagy még feljebb.

Az első helyzetet a találkozón ők dolgozták ki, Weston McKennie labdavesztése után Domenico Berardi labdája süvített el a jobb kapufa mellett, a Szczesnyt helyettesítő Perin hiába vetődött, nem ért volna oda, ha az EB-győztes szélső pontosabban céloz egy kicsivel.

Hasonlóan járt aztán a túloldalon Paulo Dybala, aki szintén távolról küldött kapura egy sistergőst, itt a kapufa sietett Consigli segítségére.

A félidőből már csak egy perc volt hátra, amikor az eredmény 0-1-re változott. Ekkor Gregoire Defrel kiugratásával Davide Frattesi iramodott meg, majd laposan Perin mellett a hálóba lőtt. A Sassuolo saját nevelése az első osztályban eddig nem kapta meg a lehetőséget, a másodosztályban pallérozódott, idén viszont bejátszotta magát a kezdőbe, és ez már a második gólja volt.

A második játékrész első felében gól nem esett, pedig mindkét csapat közel járt hozzá. Giacomo Raspadori lövése nem volt rossz, de jó sem, míg a másik oldalon Juan Cuadrado bombáját Kaan Ayhan a gólvonalon állva blokkolta. Később Paulo Dybala újfent próbálkozott, most nem a kapufa, hanem Consigli akadályozta meg a gólszerzésben, de sokáig nem lehetett tartani ezt az állapotot. A 76. percben Dybala beívelését Weston McKennie bólintotta a hálóba.

A nagy erőlködés vége mégsem pontszerzés lett, mert a 94. percben Domenico Berardi fantasztikus keresztlabdájával Maxime Lópezt találta meg, akinek volt vér a pucájában, alábökött a labdának, ami az elvetődő Perin feje felett kötött ki a gólvonal mögött.

Alessio Dionisi lett a történelem első Sassuolo mestere, akinek sikerült legyőzni Torinóban a zebrákat. Ezt sem gondoltuk volna…

Összefoglalás

Federico Bernardeschi és Moise Kean a múltkoriban szenvedtek sérülést, amiből még egyikük sem gyógyult fel. Most Matteo De Sciglio csatlakozott hozzájuk, így a balbekk szerepét Alex Sandro tölti majd be, míg a jobbhátvéd Danilo lesz. Elég sok riport alapján Arthur kezdeni fog, és valamikor Manuel Locatellinek is pihenni kell, így Rodrigo Bentancurral alakíthatja a brazil a Juventus középpályájának a közepét.

A szélen Cuadrado és Chiesa, elől pedig Morata és Dybala rohamozhatja majd Montipo kapuját.

A Veronában csak Gianluca Frabotta és Nicoló Casale nem bevethető, nem gondolnánk, hogy Igor Tudor jelentősen belenyúl a kezdőjébe, a „gálacsapatot” várjuk a Juventus ellen is.

Idegenben nem igazán megy a Juvénak, botlottak Udinében, Nápolyban és Milánóban is az Inter ellen. Tekintve, hogy összesen öt meccset játszottak ez nem túl nagy teljesítmény.

Már most 13 pontos lemaradásban vannak az élen levőkhöz képest, nagyon bele kell húzniuk, jelenleg csak a hetedik helyen állnak.

A Verona helyezése talán reális, talán egy kicsit meglepetés, mi valahova ide várjuk őket a szezon végén is. Azon a bizonyos Lazio elleni mérkőzésen elképesztően játszottak, ha csak fele olyan jók lesznek az öreg hölgy ellen, akkor pontot fognak szerezni, ez nem vitás.

De tudnak-e úgy játszani? Az agresszív stílus sosem ízlett a Juventus csapatának, és a múltban elég sokszor sikerült borsot törni a torinóiak orra alá. Az elmúlt szezon mindkét meccse 1-1-gyel végződött, előtte a Verona egyenesen megverte ellenfelét, szóval biztosra nem mehetnek Allegriék sem, meg mi sem.

Véleményünk szerint most is van esély megfogni a zebrákat, bízunk abban, hogy folytatják a hazaiak jó sorozatukat, és legalább egyszer ez egy gólban is megmutatkozik. A Juventustól is gólt várunk, így a BTTS lesz az egyetlen tippünk erre a találkozóra.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső