Villarreal – Alaves: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2021 december 20.
Villarreal
Teljesítmény:
N N N N V
  • Estadio de la Cerámica
  • December 21. 19:00
Nézd élőben itt:
Ivibet
Alaves
Teljesítmény:
V V D V N
Villarreal1.55
Döntetlen 4.24
Alaves6.28
Élő fogadás:
Igen
Fizet

A kedden lejátszandó mérkőzések közül még a Villarreal – Deportivo Alaves, valamint a La Liga egyik nagy rangadóját, a Sevilla – Barcelonát választottuk mára, ezt pedig majd még három szerdai mérkőzés követi.

Javi Calleja számára bizonyára rendkívül fontos lesz ez a holnap esti mérkőzés, hiszen a Deportivo Alaves mostani mestere többször is leült a Villarreal kispadjára, általában csak tüzet oltani hívták, majd, ha jött egy nagyobb név, akkor ő mehetett Isten hírével. Így volt ez akkor is, amikor kinézték maguknak, és aztán le is szerződtették Unai Emeryt. Pedig az eredmények jók voltak, a játékosok és a mester megtalálták a közös hangot, a szurkolók pedig odáig voltak érte.

Calleja ment, és hamarosan munkát kapott Vitóriában, ahol megmentette a csapatot a kieséstől, és a lendület azóta is tart. No azért nem kell olyan nagy lendületre gondolni, meggyűlik a baja néhány csapattal Joseluéknak, és a mostani rosszabb forma miatt ők állnak a legrosszabb bent maradást érő helyen. Sok van még hátra, nem kell kongatni a vészharangot, de azért mégis. A kiscsapat november elején nyert utoljára bajnoki meccset.

A Villarreal csodát művelt a Bajnokok Ligájában, az utolsó fordulóban Bergamóban verték az Atalantát, amire kevesen számítottak, most pedig a bajnokságban is elkezdtek zárkózni, a gyengébb szereplést most két győzelemmel váltották fel.

Jöhet a harmadik? Ha csak és kizárólag a formát vesszük alapul, akkor igen. De azért mélyebbre ásunk.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Real Sociedad – Villarreal: 1-3

G.: Isak ill. G. Moreno (2), Chukwueze

Visszatérni látszik a Villarreal. A kezdeti gyengélkedést követően mostanság meggyőző teljesítményt nyújtanak, meg tudja dobni az önbizalmat az, ha ilyen dráma közepette jut valaki a legjobb 16 közé a BL-ben. A Real Sociedadot Baszkföldön legyőzni nem egyszerű, de Imanol Alguacil együttese gödörbe került. A Real Madrid elvette a hazai veretlenségüket, most pedig a sárga tengeralattjáró gázolt át rajtuk.

A kezdők:

Real Sociedad:

Ryan – Zaldua, Zubeldia, Le Normand, Munoz – Januzaj, Zubimendi, Merino, Oyarzabal – D. Silva, Isak

Villarreal:

Rulli – Foyth, R. Albiol, P. Torres, Estupinan – Pino, Capoue, Parejo, A. Moreno – G. Moreno, Dia

Két hatalmas kihagyott helyzetet tudott felmutatni a két csapat az első fél órában. A 17. percben Alexander Isak szaladt el egy indítással, és bár Pau Torres üldözte, végül a svéd támadó lövésig jutott. A próbálkozást Geronimo Rulli jobb felkarral hárította.

A másik oldalon az egész szezonban szenvedő, nyáron a Reims csapatától megvásárolt Boulaye Dia hagyott ki ordító ziccert. Miután Gerard Moreno megküzdött azért, hogy megtartsa a labdát a társat játszotta meg. A szenegáli támadó egy labdaátvétel után szemben állt a Remirot helyettesítő, nyáron igazolt Mat Ryannel, de túl nagy gólt akart rúgni. Ebből pedig az lett, hogy valaki a nézőközönség közül gazdagabb lett egy frankó labdával…

Alexander Isak a második lehetőségét már nem hibázta el. A csatár ördöngős biciklicseleket mutatott be a tizenhatos bal csücskénél, majd miután egy embert így megvert takarásból csavart a kapu bal oldalába, Rulli semmit nem láthatott a szituációból…

Az öröm nem tartott sokáig. Hét perccel később Dani Parejo szögletére Gerard Moreno mozgott ügyesen, és a rövid oldalról Ryan kapujába bólintott, 1-1.

Még az első félidőben volt a vendégeknek egy hatalmas helyzete, Yeremy Pino bepasszolt labdáját Gerard Moreno küldte kapura, a gólvonalon álló Zaldua azonban tisztázni tudott.

Rögtön a második félidő elején jött egy esemény, ami hatással volt az egész találkozóra. Mégpedig az, hogy a 49. percben Mikel Oyarzabal hátulról csúszott rá Pinora. A fiatal játékos vádliját talppal találta el válogatottbeli csapattársa, azonnal járt érte a piros. Baszk szempontból az egészben az volt a legidegesítőbb, hogy ez a szabálytalanság a középpálya közepén történt, teljesen felesleges volt így rácsúsznia Pinora a csatárnak…

Az emberelőnyt pedig – ha nem is egyhamar, de – sikerült kihasználnia a vendégeknek. A 69. percben szöglethez jutottak a vendégek, ezúttal nem Parejo, hanem Alberto Moreno adott be, és ismét érkezett Gerard Moreno a röviden… Másodszor feledkeztek meg a kapu előtt életveszélyes csatárról a hazai védők…

A 91. percben meccslabdát hibázott Alexander Sörloth, aki csereként lépett pályára, egy baloldali beadást az ötösről Rulliba fejelt. Meg lehetett volna az egyenlítés, helyette a Sociedad három perccel később kapott még egyet, és ezzel vége is volt a meccsnek. Egy hosszan előrevágott labdával Gerard Moreno indult el, jobbnak látta, ha nem lő, hanem passzol, a jobbján érkező Samu Chukwueze pedig élt a lehetőséggel.

Ki tudja, hogy végződött volna a meccs, ha nincs Oyarzabal kiállítása…

Előző 5 meccs eredménye
2021.04.21.La Liga
alaves
2:1
villarreal
La Liga
2020.09.30.La Liga
villarreal
3:1
alaves
La Liga
2020.01.25.La Liga
alaves
1:2
villarreal
La Liga
2019.10.25.La Liga
villarreal
4:1
alaves
La Liga
2019.03.02.La Liga
villarreal
1:2
alaves
La Liga
Üdvözlő bónusz: 52,000Ft

Rayo Vallecano – Alaves: 2-0

G.: Guardiola, Catena

Tessék most már komolyan venni a Rayo Vallecano együttesét. A vallecasi kiscsapat az idén nyáron került fel a La Liga 2-ből, ami nem újdonság, általában lifteznek az első-, és másodosztály között. De most valami más történt, olyan, amire sokan nem számítottak. Nagyon stramm csapat vált Andoni Iraola együtteséből, amely bárki ellen veszélyes lehet. Több mint valószínű, hogy ez a lendület a szezon végéig nem tart majd ki, de a madridi együttes szeretné kiélvezni minden percét ennek a nem mindennapi sikernek…

A kezdők:

Rayo Vallecano:

Dimitrievski – Balliu, Saveljich, Catena, Fran Garcia – Comesana, Valentin – Palazón, Trejo, Garcia – Guardiola

Alaves:

Pacheco – Aguirregabiria, Tachi, Laguardia, Duarte – Ndiaye – de la Fuente, Pons, Moya, Rioja – Joselu

Óvatos ismerkedés után a mérkőzés első védését a Rayo kapusának, Stole Dimitrievskinek kellett bemutatni a 16. percben, Rioja életerős lövését tolta oldalra az északmacedón. Lehet, hogy az első lövés a vendégeké volt, de az első gól meg a hazaiaké: Három perccel később Álvaro Garcia futott el a bal szélen, középre passzolt, Sergi Guardiola pedig becsúszva kotorta be a labdát Pacheco kapujába, 1-0.

Hét perccel később a madridiak ismételten kapuba találtak, ezúttal a belső védő, Alejandro Catena vette be a vitóriai kiscsapat hálóját. A hórihorgas védő Óscar Trejo szöglete után bólintott.

Az első félidőben még egy-egy helyzetet láthattak a nézők, előbb Álvaro Garcia tekert a baloldali kapufára, majd Joselu lövését fogta magabiztosan Dimitrievski.

A második félidőben a két gárda távolról próbálkozott leginkább. Volt egy ígéretes lövése Edgar Mendeznek, az a bomba valóban csak centikkel ment mellé, míg a másik oldalon hatalmas önbizalomról tett tanúbizonyságot a szintén csereember, Bebe, aki jó 30 méterről tűzött rá egy szabadrúgást. Volt erő a labdában, Pacheco nem is merte fogni, csak öklözni.

A találkozó vége felé úgy tűnt, a vendégek feladták. Helyzete már csak a Rayonak volt, de hibázott Fran Garcia, valamint Isi Palazón is.

A végén így is nagyon magabiztosan nyertek a hazaiak, és – ha csak ideiglenesen is, de – felléptek a tabella negyedik helyére. Ami azért egy újonctól igencsak nagy szó…

Összefoglalás

A hazaiak úgy tűnik, magukra találtak, zsinórban négy győzelmet arattak, kettőt a bajnokságban, egyet pedig a Bajnokok Ligájában. Még mindig csak a középmezőnyben helyezkednek el, de ha így folytatják, akkor hamarosan feljebb találkozhatunk velük.

Rubén Pena és Francis Coquelin játéka kérdéses, minden más játékosa bevethető Unai Emerynek.

Hasonló a helyzet a túloldalon, Javi Calleja két játékosára nem számíthat, megsérült Ximo Navarro és Tomas Piná.

A sárga tengeralattjáró szenvedett eleget ebben az idényben, nagyon nehezen indultak meg előre, voltak a tizedik helynél sokkal hátrébb is. Rengeteg döntetlent játszottak, ám ezek többsége idegenben született. A hazai mérleg egész kellemes, négy győzelem mellett van két döntetlenjük, és kétszer szenvedtek vereséget.

Mostani vendégeik idegenben nem szerepelnek fényesen, egyszer győztek, kétszer ikszeltek, és már öt vereséget számlálnak.

Véleményünk szerint közeleg a hatodik. Gerard Moreno elkapta a fonalat, tőle mindenképp félhet az ellenfél. Nem csak ők, bármelyik ellenfél.

Nevezhetjük egyfajta mumusnak az Alavest, az elmúlt tíz meccsükből hat meccset is ők nyertek meg a sárga tengeralattjáró ellen, de a La Cerámicában, ebben a formában vajmi kevés esélyük van.

A múltra amúgy sem szabad túl nagy hangsúlyt fektetni, így számunkra egyértelmű, hogy a házigazda diadalmaskodik majd kedden este.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
Ivibet
Oddsok: Bónusz: 52,000Ft
22bet
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Világbajnokság Tippek és fogadási esélyek
Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső