A hajrára fordulva – Bundesliga

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 március 26.

Sorozatunk harmadik részében a német első osztályú bajnokság, azaz a Bundesliga hajráját, eddigi állását nézzük meg közelebbről. A Premier League-gel kezdtünk, a La Ligával folytattuk, és még hátra van a Serie A és a Ligue 1.

A forgatókönyv a szoksásos: Megnézzük, mi újság a bajnoki címért folytatott küzdelemben, hogy ki érhet oda a Bajnokok Ligája, Európa Liga és Európa Konferencia Liga helyekre, illetve azt, hogy a kiesés kardja melyik csapatot kaszabolhatja szét.

A bajnoki cím és a dobogó

Azt gondolom, hogy az első három hely már kiosztásra került, csak a sorrend nem mindegy. A Bayern München – ahogy tavaly – most is szinte végig az élen áll, Hansi Flick együttese ott folytatta, ahol tavaly abbahagyták. Tavaly 26 győzelemmel, négy döntetlennel és négy vereséggel fejezték be a pontvadászatot. Ez még most is összejöhet, sőt ennél előkelőbb pontszámmal is végezhetnek, de akkor már csak egy lehetőségük van arra, hogy hibázzanak.

Ne feledjük, mögöttük négy ponttal lemaradva jön az RB Leipzig, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik együttese. Utóbbi bemutatkozására még ugyan várnunk kell, de legalább már az edzőpályán lencsevégre kapták a legnagyobb magyar ígéretet.

Nem jött jól a pontvesztés a Frankfurt ellen, volt, hogy csak egy egység volt a differencia a két együttes között. Hamarosan kitérek arra, hogy miért gondolom mégis azt, hogy van egy halvány esélye Nagelsmann csapatának a bajnoki címre.

A harmadik hely sorsa is biztosnak látszik – bár ilyet nyolc fordulóval a vége előtt kijelenteni talán butaság -, a Wolfsburg együttese csak nem akar elfáradni.

Megszokhattuk, hogy az elmúlt években a Bayern München uralta a Bundesligát, de a mögötte levő csapatok általában fixek voltak: Bayer Leverkusen, Mönchengladbach, Dortmund, Leverkusen. Most viszont ők eléggé háttérbe szorultak, és a Wolfsburg, valamint az Eintracht Frankfurt ezt kihasználva feljebb került. Wout Weghorsték és André Silváék mindössze három vereséget szenvedtek idén (annyit, mint a Bayern München és az RB Leipzig), de a döntetlenjeik miatt csúsztak hátrébb. Így is nagy eredmény ez, és a Frankfurt pontvesztései miatt négypontos hátrányba került a farkasokkal szemben, lehetséges, hogy innen már nem tudnak visszajönni.

A negyedik hely ugyanolyan szép – véleményem szerint – és az is BL-t ér. De ki tudja? Van még nyolc forduló…

Ez a nyolc forduló a Bayern München számára nem lesz sétagalopp. A válogatott szünetet követően egyből a Lipcsével csapnak össze. Ha ott nyernek, akkor azt hiszem, nincs miről beszélni. De ha nem, az megint más tészta. Főleg, hogy még a Wolfsburghoz is utaznak, a Freiburghoz is, és fogadják hazai pályán a Bayer Leverkusen és a Borussia Mönchengladbach csapatát.

A Lipcse, ha nyer egy pontra olvad a különbség. A sorsolásuk nekik sem a legjobb. Dortmund, Wolfsburg egymás után, de a Stuttgart elleni hazai meccs is rejthet veszélyt magában.

És akkor nézzük még meg a farkasokat is! Hát, ők sincsenek könnyű helyzetben: Utaznak a Frankfurthoz, a Stuttgarthoz, a Lipcséhez, és hazai pályán fogadják a Bayern Münchent és a Borussia Dortmundot.

Az élmezőny

Érdekes csata várható még a maradék időben, hiszen az európai kupaindulásért még páran versenyben vannak. Egyrészt még a negyedik hely sorsa sem dőlt el biztosan, a frankfurti pontvesztések egyben azt is jelentették, hogy a Borussia Dortmund egy kicsit fel tudott rájuk zárkózni. Lemaradásuk négy pont Adi Hutterékkel szemben.

Másrészt ott van még a Bayer Leverkusen is, de nekik (a mostani formájukat tekintve) nem felfelé, hanem lefelé kell nézegetniük. Utolsó öt meccsükből hármat elveszítettek, az Union Berlin, a Freiburg, a VfB Stuttgart és a Borussia Mönchengladbach is jelenthet veszélyt, mindannyian látótávolságon belül vannak.

A hátralévő fordulók itt piszok kemény meccseket jelentenek, akár a feje tetejére is állhat a mostani sorrend…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

A kiesőjelöltek

Egy csapattól gyakorlatilag máris búcsút vehetünk: A Schalke 04 öt edzővel sem tudott kikecmeregni a gödörből, a téli átigazolások sem segítettek, ugyanolyan rossz focit játszanak hétről hétre. Sajnálom, nem is olyan régen még a Bajnokok Ligájában harcoltak, most pedig el kell kezdeni barátkozni a Bundesliga 2-vel…

A másik két kieső már nehezebb dió. Vagyis beszéljünk egyelőre csak egy kiesőről. Ellentétben az angol vagy a spanyol bajnoksággal itt két biztos kieső van, a tabella 16. helyezettje pedig osztályozós párharcban még kiharcolhatja a bennmaradást. Ehhez egy oda-visszavágós meccset kell játszaniuk a másodosztály harmadik helyezettjével. Tavaly sikerült így bent maradnia a Werder Bremennek…

Reálisan nézve még akár a Werder Bremen és az Augsburg is veszélybe kerülhet, pedig ők a 12. és 13. helyen állnak, de a mostani állás szerint az Arminia Bielefeld, a Köln, a Mainz és – sajnos – a Hertha BSC is jogosan pályázik a 16. vagy 17. pozíció egyikére. A négy csapat között összesen két pont a különbség, itt valóban egy huszáros hajrá kell.

Térjünk ki egy kicsit a Hertha BSC-re, természetesen a magyar vonal miatt! A fővárosi gárda egy magyar játékost – Dárdai Mártont – foglalkoztat, míg a stábban Dárdai Pál vezetőedző mellett ott van még Petry Zsolt kapusedző is. Szóval, ne haragudjatok, de egy kicsit elfogult vagyok velük szemben és szeretném, ha sikerülne a terv, azaz minél feljebb kerülni, és a végén már teljesen megnyugodva figyelni azt, hogy alattuk kik harcolnak.

De a helyzet az, hogy vannak problémák. Nem tudom, honnan fakadnak, mert a játékoskeret alapján szerintem az első nyolcban kellene végezniük… Bruno Labbadia menesztését követően Dárdai egy totálisan szétesett gárdát vett át, és a sorsolásuk is kőkemény volt. A hátralévő fordulókban már jönnek a gyengébb ellenfelek, most kell rákapcsolnia a berlinieknek.

Nem merek nyilatkozni, hogy ki fog kiesni a Schalke mellett. Talán a Mainz, talán a Köln… Egyszerűen ez megjósolhatatlan…

Az év pozitív csalódásai

Senkit sem lepek meg, ha a Wolfsburgot és az Eintracht Frankfurtot említem elsőként. Tavaly az élmezőny alatt végeztek mindketten, előbbi a hetedik, utóbbi a kilencedik helyen. De már akkor meghúzogatták néha az oroszlán bajszát, idén viszont ők váltak oroszlánná. A futballjuk is szép, jó játékosok alkotják a kereteket, egyszóval: Le a kalappal előttük.

Ki lehet még emelni a Stuttgart együttesét, akik újoncként igazán félelmetes ellenféllé váltak, főleg idegenben…

Az év negatív csalódásai

Ez a lista talán hosszabb lesz. Számomra abszolút csalódás a Schalke – emellett szomorú vagyok, hogy kiesnek -, sajnos a Hertha szereplése, tőlük ilyen játékosokkal sokkal többet vártam volna, valamint a Borussia Mönchengladbach, a Bayer Leverkusen és a Borussia Dortmund szereplése sem a legjobban sült el. Bár ezen ők még lazán kozmetikázhatnak…

Unalomig ismert mondatom következik zárásként: Nyolc forduló alatt még számtalan dolog megváltozhat, amit itt leírtunk, az nincs kőbe vésve… Hétfőn találkozunk, következik majd a Serie A!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső