Esport és sportfogadás? Igen!

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 március 30.

Az esport világa már a járványt megelőzően is folyamatosan nőtt. Nem csak a játékosok és rajongók számára, de egyre több sportfogadó fedezte fel magának ezt a viszonylag új sportot. Sokan a jelenlegi helyzetben a négy fal között ragadtak, a bajnokságok jó részét pedig felfüggesztették a vírus miatt, így a sportfogadók többsége kínálat nélkül maradt. A legnépszerűbb sportágakra van leginkább hatással a korlátozás, ez pedig jelentős kiesést jelent a fogadóirodák számára is. Rengeteg hagyományos fogadóiroda foglalkozik esporttal, és mind a saját, mind felhasználóik érdeke, hogy ez a szám csak növekedjen.

Mi is az esport?

Az esport leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a játékosok számítógépes és konzoljátékokkal játszanak egymás ellen. Ennél mondjuk jóval bonyolultabb ezt kifejteni, ráadásul olyan szinten komoly érdeklődés övezi, hogy nem lehet egyszerűen legyinteni rá.

Itt is vannak amatőrök és profik, akik – hiszitek vagy sem – ebből élnek, és naponta ők is több órán keresztül készülnek, akárcsak más sportolók. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ez egy bugyuta kis játszadozás, és szerencsére egyre többen fedezik fel maguknak ezt az iparágat. A különböző meccseket streamen keresztül követheti a közönség, erre leginkább a Twitch ad lehetőséget.

Blizzard stúdió Overwatch League
Az esport közönsége

Mint említettem, egyre nagyobb és nagyobb követőtábora van ezeknek a versenyeknek, melyek leginkább Twitchen és Youtube-on nézhetőek. A 2018-ban A Blizzard stúdió által megrendezett Overwatch League eseményét négy nap alatt több mint 10 millió ember látta.

Egy-egy sikeresebb játékos pedig akkora marketing értékkel rendelkezik, hogy a nagyobb cégek bizony beállnak mögé és támogatják őt. És hogy mennyire lehet jól keresni az esporttal? A világ egyik leghíresebb esportolója Tyler Blevins, művésznevén Ninja. Ő megközelítőleg 2.000.000 dollárt keres havonta. Nem mellesleg, ezek a játékosok különböző szervezett tornákon vesznek részt, melynek összdíjazása több millió dollár is lehet.

Szóval, amit anno a szüleink mondogattak nekünk gyerekkorunkban, megdőlt. Szerintük játszogatásból nem lehet megélni… Úgy tűnik, tévedtek.

Esport a sportfogadásban

A kis bevezető után térjünk rá a számunkra lényegi részre. Hogy jön össze az esport és a sportfogadás? Úgy, hogy a fogadóirodák felismerték, mekkora kiaknázatlan területre tévedtek. Javarészt fiatalok, akik egymással versengenek, így megvan maga az izgalmi faktor és több millióan követik őket élőben? Aranybánya!

A legtöbb megmérettetésben számtalan fogadható esemény közül választhatunk, ami számomra meglepetés volt, mikor az esporttal ismerkedtem. Ha egy átlagos FIFA meccset nézünk, ott is többféle opció van, persze, nem lehet akkora kínálatot tenni, mint egy rendes futballmérkőzésen. De pl. az RTS és FPS típusú játékoknál (StarCraft, League of Legends , Dota 2, Overwatch, CS: Go) töméntelen mennyiségű lehetőségünk van.

Természetesen szükség van egy-két dologra, hogy sikeresen tudjunk fogadni: Ismernünk kell a játékot, a dinamikáját, a szabályait, gyorsnak kell lennünk, hiszen rettentő gyors és interaktív az esport illetve kicsit bele kell mélyednünk ebbe a világba, hogy a csapatokat, játékosokat is megismerjük. Ha nem tesszük, úgy járunk, mint én a lovin, amikor először fogadtam: Nem nyerünk.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Az esport jövője

Nem vitás, fényes jövő előtt áll a sportág, hiszen már most is milliók játszanak és követik a nagy tornákat. Egyre többen válnak profivá, egyre többen szeretnék ezzel keresni a kenyerüket, így természetesen egyre nagyobb kínálat lesz sportfogadási szempontból. Elképesztő, de olyannyira komolyan veszik az esportot, hogy 2024-en akár olimpiai sportág is lehet belőle! És bár vannak olyan hangok, akik kifejezetten ellenzik, de a NOB-ot mégis gondolkodóba ejtette, hiszen manapság nem a fiatal generáció az, aki leül egy olimpiai közvetítés elé.

Az esport manapság

Nem mehetünk el szó nélkül a mostani helyzet mellett. Rengeteg sportfogadónak viszket a tenyere, hiszen a hónap eleje óta nagyon megcsappant a fogadható események száma a kialakult veszélyhelyzet következményeként.

Adta magát a dolog, hogy az emberek többsége rákukkant a lehetőségre, miszerint egy esport eseményre fogadjon.

Erről nyilatkozott a Luckbox esportfogadási oldal vezetője:

Az esportra is hatással volt a járvány, de sokkal rugalmasabb az ilyen események átszervezése, mellesleg, így mindenki kényelmesen, otthonról játszhat
Quentin Martin

Van igazság az elnök szavaiban, hiszen a mostani járvány legfontosabb üzenete, hogy maradjunk otthon, erre pedig jó lehetőséget ad, hogy azok is kipróbálják az esportot (akár nézőként, akár játékosként), akik eddig ódzkodtak tőle.

Én magam is elővettem a FIFA 19-et, leporoltam és az otthonmaradás jegyében kipróbáltam, milyen is az online térben megmérkőzni egy idegen ellen. Ennek az lett a vége, hogy este 11-kor győzködtem magam, ez az utolsó meccs. Ezt körülbelül háromszor elmondtam magamnak…

És ha már szóba került a FIFA: Elindult a FIFA Ultimate Quaran-Team elnevezésű torna, melyen 128 csapat mérkőzik meg egymással egyenes kieséses rendszerben. A legtöbb fogadóirodánál pedig fogadhatunk ezekre az eseményekre.

Végül pedig ejtsünk szót egy másik focis eseményről, amely a hétvégén zajlott le: A spanyol első osztályú játékosok úgy döntöttek, dacára a bajnoki kényszerszünetnek, ők bizony játszanak egy tornát, amelyen két kivétellel (ennek szponzori okai voltak) minden spanyol csapat delegált egy játékost. A tornát Marco Asensio nyerte egyébként.

Összefoglalva tehát az esport dübörög, jobban, mint valaha, és ez a trend nem fog megállni, ebben biztosak lehetünk. A mostani helyzetben mindenkit arra buzdítok, akinek hiányzik a sportfogadás, nézzen körül a fogadóirodák kínálatában, megéri!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső